BEMUTATKOZÁS

Kislányként arról ábrándoztam, hogy nyomozó leszek. Bújtam a Zsaru újságokat, lelkesen olvastam a cikkeket. Nagyon érdekelt, hogy minek-mi az oka, mi-miért történik, kinek-mi a motivációja, és a jelekből hogyan lehet összerakni az egész képet. Mindig is szerettem figyelni az eseményeket, megfigyelni az embereket. Végül nem lettem nyomozó, hanem idegenforgalmi pályát választottam. Ott aztán bőven volt lehetőségem megfigyelni a különböző embereket, ami rengeteg tapasztalatot adott emberismeretből.

A reflexológia mindig is vonzott, de végül 2009-ben kezdtem meg reflexológiai tanulmányaimat. Már az első tanfolyami órán éreztem, hogy ez a technika az enyém, a mozdulatok természetesen jönnek. Mivel jellemző rám a gyakorlatiasság, szeretem a kézzel fogható dolgokat, ezért nagyon gyorsan összehangolódtam a módszerrel. Itt érintek, a két kezemmel dolgozom, minden olyan logikus, kézzel fogható. Nagyon fontos a testtel való kontaktus, mert a talp és a kéz érintése által kapcsolódom.

Ma már több ezer masszázs után is ugyanígy érzem még a lelkesedést. Még mindig nem unalmas, még mindig elvarázsol, hogy mennyi mindent le lehet olvasni a talpról, mennyire tükrözik a reflexzónák a tulajdonosa állapotát. A kezeléseim gerincét a mai napig a reflexzónás talpmasszázs adja, mert tapasztalom, hogy rendkívüli a hatása.

Ahogy egyre közelebb kerültem a test, a testi működés, az egészség témaköréhez egyre jobban érdekelt az is, hogy miért alakulnak ki a tünetek. Miért van az, hogy az egyik ember beteg, a másik nem? Mit csinálnak másképpen? Vagy miért van az, hogy 2 embernek ugyanaz a tünete, de mégis teljesen másban vannak? Miért van az, hogy valami használ az egyiknek, de hatástalan a másiknál? 

És újra elöntött a már gyerekkoromban is megtapasztalt kíváncsiság érzése. Innentől aztán elindult a lavina és teljesen magával rántott. A mai napig ez a tűz hajt, hogy keressem, kutassam az okokat. Teljesen be tudok lelkesedni egy olyan esettől, ami nem egyértelmű, amiben meg kell találni a kiváltó okokat.

Sok módszert tanultam, sokféle irányzatot tanulmányozok, hogy ezekből az információkból ki lehessen válogatni azt, ami a hozzám érkező személyre jellemző. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy „Oké, hogy ez a tünet, de miért van, miért alakult ki?” Hiszem, hogy mindennek megvan az oka, és ezen alapokok megtalálásával és kezelésével érhető el a gyógyulás.

Sajnos a manapság jelen lévő tartós stressz rengeteg tünet mögött áll. Olyannyira, hogy már nem is első, hanem nulladik lépésnek tekintem a gyógyulás felé vezető úton. A stressz kezelése annyira létfontosságú, hogy szinte minden kezelésemen szerepet kap.

Ezen túl felismertem azt is, hogy az egészség valami mással is nagyon szorosan összefügg: érzelmeink és gondolataink is meghatározzák testünk állapotát. Ezeket a befolyásoló tényezőket nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha a testi egyensúly megőrzése, vagy visszaállítása a cél. Fontos, hogy meglássuk és megértsük az összefüggést test-érzelem-gondolatok között, mert véleményem szerint csakis mindhárom együttes kezelésével lehet fenntartani az egészség állapotát. Megfigyeltem magamon is, hogy mikor érzelmileg terhelt időszakban vagyok, akkor bizony arra a testem is reagál. Ez szinte törvényszerű. Az érzelmek rendezése által viszont a testi tünet is enyhül, vagy akár teljesen meg is szűnik.

Ezek az összefüggések vezettek odáig, hogy sajátos módon nézem a testi tüneteket. Ha ezeket a tüneteket nem egy rajtunk kívülálló, rossz dolognak fogjuk fel, amitől meg kell szabadulni, akkor a segítőtársunk lehet a bennünk zajló események megértésében. Hiszek abban, hogy a tünetek mögötti valódi alapok megtalálásával és annak kezelésével érhető el a tartós, teljes gyógyulás.

És végül mégis eljutottam oda, hogy nyomozok. Ugyan nem bűnügyeket, hanem testi tünetek kiváltó okát, de azt teszem, ami én vagyok, ami érdekel, ami szenvedéllyel tölt el.

Ebből a nagy egészből én főleg a testtel, a testi működéssel, és a tünetek szimbolikájával foglalkozom, mélyebb lelki terápiát nem végzek.

A kezdeti reflexológiai tanulmányaim óta persze sok mást is tanultam, a mai napig képzem magam, mert fontos a fejlődés. Ahogy az élet halad előre, változik a világ, nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá. Bár az ősi tudásból kiindulva, mégis a napjaink életmódjához és az egyén állapotához személyre szabva lehet egy minőségi élet felé haladni. Ennek pedig alapköve az önismeret, amibe beletartozik saját testünk ismerete is, mert

ÜZEN A TESTEM!

Én ott állok melletted és kísérlek ezen a felfedezésekkel teli, izgalmas úton.

 

Eddigi tanulmányaim:

természetgyógyász és egészségügyi képzés, fülakupunktúrás addiktológia, reflexológia, frissítő talpmasszázs, pontmasszázs, székmasszázs, Acu-Tape elméleti és gyakorlati alaptanfolyam, laborelemzés, méregtelenítő-, nehézfém kivezető-, hormonrendszer tanfolyamok, parapszichológia, személyiségelemzés (kronobiológiai pszichogenetika), vagus terápia, máj viscerál, Dr. Wu-féle fej- és arcmasszázs, Niann narancsbőr terápia, stb.

 

Szeretettel várlak konzultáción, vagy kezeléseimen!

Kóródi Csilla
természetgyógyász – reflexológus, fülakupunktúrás addiktológus

Működési nyilvántartási számom: 221935