A mai cikkemet egy páciensem ihlette. Miközben arról beszélgettünk, hogy milyen lehetőségei vannak az egészségének visszaállításához, megjegyezte, hogy ő nem is tudja, hogy valójában mi jó neki.

Ez megérintett, mert én pont ezt szeretném a hozzám érkezőknek megmutatni, és átadni, hogyan is figyeljenek magukra. Fontos megfigyelni azt, hogy hogyan hatnak rám a dolgok, mert, ha figyelek testem jelzéseire, akkor az élmény és a tapasztalás által meg fogom érezni, hogy mi jó nekem.

A téma kapcsán eszembe jut az Oltári nő című film, ahol a főszereplőnek (Julia Roberts) felteszi a férfi főszereplő (Richard Gere) a kérdést, hogy melyik típusú tojást szereti, mert elmesélése szerint mindig másfajta tojást evett a vőlegényeivel. Valójában nem tudta eldönteni, hogy mit szeret, mert mindig alkalmazkodott a férfiak ízléséhez és mindig azt ette, amit a férfi szeretett. A neki szegezett kérdés során felismerte, hogy valójában nem is tudja, hogy ő saját maga mit is szeret, talán a főtt tojást, a rántottát, a buggyantottat, stb. Végül megcsinálja mindet és elkezdi kóstolgatni őket. Figyeli az ízeket és végül rájön, hogy ő saját maga melyiket szereti. Ez a saját magára figyelés és a tapasztalás élménye.

Vagyis ezek még csak a kezdetek. 😊 A figyeléssel indul a folyamat. Viszont mikor az egészségről van szó, akkor összetettebb a helyzet. Meg kell tudni különböztetni azt is, hogy mire vágyom, mit szeretek és mi az, ami jót tesz nekem.

Mire vágyom és mi az, ami valóban jót is tesz nekem?

 

Te érezted már, hogy vágysz egy szelet hagyományosan elkészített csokitortára? És miután megetted érezted, hogy nem tett jót? Vannak olyan testi állapotok, mikor egy csokitorta elfogyasztása nem tesz jót a testnek, mert a cukor hízlal, megemeli a vércukorszintet, a glutén hozzájárul a gyulladáshoz, táplálja a kórokozókat, a tej hurutossá tesz, a kakaó pedig felpörget, stb. Bizonyos testi tünetek esetén ezek a hatások tovább terhelik a szervezetet. Van, akinek ez a csokitorta megterheli a szervezetét, további tüneteket okozva, és van, akinek nem okoz semmilyen különösebb hatást. Testi tünetek, vagy már meglévő betegségek esetén nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak megértsd, hanem meg is tapasztald, hogy a jelenlegi állapotodban, hogyan hatnak rád bizonyos dolgok, jelen esetben például bizonyos ételek.

Tapasztalj!

 

A terápiás munkám meghatározó eleme a tapasztalásra buzdítás. Hiába mondom, hogy az étrended megváltoztatása jó lesz neked, amíg te ezt nem érzed meg, nem tapasztalod, addig ezek ugyanúgy üres szavak. Én csak egy irányt mutatok neked a saját tapasztalataimra alapozva. Neked csak a hit és a bizalom adhat erőt, hogy kipróbáld.

Ha már kipróbáltad, megérezted, akkor már el tudod dönteni, hogy hogyan haladj tovább. Akkor már meg fogod érezni, hogy mi jó neked. Különbséget fogsz tudni tenni aközött, hogy mire vágysz és mi az, ami valójában jót tesz neked. Mert nem biztos, hogy ez a kettő ugyanaz. A fenti csokitorta példájára visszautalva, bizonyos testi tünetek esetén a csokitorta nem jó választás. Pl. egy kórokozókkal terhelt szervezetnek a glutén, tej, tojás fogyasztása nem a legjobb, a kifáradt mellékveséknek plusz munkát ad a kávéfogyasztás, egy legyengült májat tovább terhel a zsírfogyasztás, stb.

Ha testi tüneteid vannak, amik felerősödnek, vagy nem múlnak el, és te csokitortát eszel, akkor kezdj el gyanakodni, hogy köze lehet az állapotodhoz. Mindig a saját jelenlegi állapotod dönti el, hogy neked mire van szükséged. Ezért fontos, hogy megérezd, megtapasztald, hogy miben vagy, mi hogyan hat rád, és legyen képed arról, hogy mit tudsz tenni a változásért.

Persze az is igaz, hogy ha meg is érezted, hogy mi az, ami valóban jót tesz, azután tenned is kell majd a jövőben érte (pl. nem eszed meg a csokitortát 😊). Cselekvés nélkül a tapasztalás sem ér semmit.

Saját igazságod

 

Véleményem szerint soha senki nem fogja tudni megmondani, hogy pontosan mi lesz a jó neked. Amíg más mondja, az a másnak az igazsága, ha már saját magad is megtapasztaltad, az már a saját igazságod lesz. Én hiszem, hogy valahol legbelül mindenki tudja és érzi is, hogy mi az, ami neki jó, maximum figyelmen kívül hagyja, mert nem bízik magában.

Érdemes olyan segítőt, terapeutát, orvost keresni, aki kísér téged ebben a folyamatban, aki bátorít, aki melletted áll, akivel megoszthatod a kétségeidet, félelmeidet, nehézségeidet. Mert ez a folyamat hosszú és buktatókkal teli. Benne van a hibázás lehetősége, hiszen a tapasztalás folyamatába ez is beletartozik. Ahhoz, hogy tudd, hogy mi jó neked, ahhoz azt is meg kell tapasztalnod, hogy mi nem az. Ez természetes, ez is a folyamat része.

A tapasztalás által közelebb kerülsz önmagadhoz, mélyebben megismered magad. A jövőben tudni fogod, hogy bizonyos tünetek vajon miért jelentek meg, mit is próbál üzenni a tested. Én ebben hiszek, én ezt próbálom átadni, az én munkám erről szól. Csak egy lehetőséget mutatok meg, hogy aztán te tapasztalhass. Ebben a folyamatban nem hagylak magadra, ott vagyok melletted és támogatlak.

Szoktam mondani, hogy testünkkel kapcsolódni könnyebb, mint a lelkünkkel, érzelmeinkkel. A testünket könnyebb megfigyelni, kézzelfoghatóbb a visszajelzés. Buzdítalak, hogy kezdj el barátkozni a testeddel, kapcsolódj vele, figyeld, tápláld, szeresd. A testi tapasztalások közelebb hozzák a lelki, érzelmi folyamatok megértését is. A test ugyanis a lélek színpada.

Felelősségteljes döntés

 

Ezen folyamatok által mélyül az önbizalom, az önmagamba vetett hit. Ez az a bizalom, ami vezetni fog engem, hogy felelősségteljes döntéseket tudjak hozni saját magamért. Ahogy korábban írtam, ha felismerem, hogy a testemnek valami nem jó, akkor ne bántsam őt. Ne tömjem tele egészségtelen ételekkel, hanem szeressem és tápláljam őt azzal, ami igazán jó neki. Ha már megvan a tapasztalásom, hogy milyen mikor megeszek egy bizonyos ételt és milyen mikor nem, akkor már az én felelősségteljes döntésem, hogy hogyan cselekszem.

 

Szeretettel,

Csilla

 

Ha szóban is hallgatnád gondolataimat, akkor hallgass bele a Lélekfecnik podcastokba, ahol többször voltam beszélgetőtárs: https://anchor.fm/rosts-anita/episodes