Ez a recept kiválóan variálható, mert lehet édes és sós töltelékkel is fogyasztani.

Hozzávalók a krumplilángoshoz:

  • 4 db közepes burgonya
  • kb. 3-4 evőkanál burgonyakeményítő

 

Elkészítése:

Héjában megfőztem 4 db közepes méretű burgonyát. Miután megfőtt, hagytam kihűlni, majd meghámoztam. Krumplinyomóval alaposan összetörtem, megsóztam, és tettem bele fűszereket, pl. szárított fokhagymát, oregánót, stb. Ha édesen eszem, akkor csak egy kicsi só megy bele, a fűszereket kihagyom. Hozzákevertem kb. 3 evőkanálnyi burgonyakeményítőt és jól összedolgoztam. Akkor jó, mikor összeáll egy gombóccá és nem lesz nagyon ragadós. Ha szükséges, lehet még hozzátenni keményítőt. Aztán kisebb gombócokra osztottam, sodrófával kb. 0,5 cm vastagságú, kerek formára nyújtottam ki őket, és én most szendvicssütőbe tettem, és ott sütöttem meg őket. Lehet sütőpapírra is tenni a lángosokat, és sütőben megsütni, vagy egy tapadásmentes serpenyőben is működik.

Variáció Nr.1:

Vegán tejfölt sóztam és hozzákevertem egy kis gerezd fokhagymanyomón áttört fokhagymát. Ezt kentem a lángosra, majd felszeletelt újhagymával és paradicsommal szórtam meg a tetejét.

Variáció Nr.2:

Készítettem avokádókrémet, amihez 1 db avokádó villával összetört húsát, 2 szem felaprított koktélparadicsomot, csipet sót, kb. 1 evőkanálnyi citromlevet és egy kis gerezd felaprított fokhagymát kevertem össze. Ezt töltöttem a krumplilángosba, félbehajtottam és tortillaként ettem.

Variációk Nr.3:

Lehet friss gyümölcsöket halmozni a krumplilángos tetejére, pici fahéjjal megszórni, és kevés mézzel meglocsolni. Így is nagyon finom.

 

Variálhatod még számtalan módon a feltéteket. Próbáld ki te is!

 

Tipp:

Burgonyakeményítő helyett használhatsz tápiókakeményítőt is.

 

Egészségedre!